• A tudás legyen Magyarország versenyképességének alapja!

    Magyarország végérvényesen lemarad, ha nem teremti meg versenyképességének szilárd alapját.

    Bármilyen gazdasági reformmal is próbálkozik azonban az állam, a legjobb befektetés mindig is a tudás lesz.

    Az egyetemi képzési rendszer elmaradhatatlan átgondolása mellett a jelenleginél jóval nagyobb hangsúlyt kell fektetni az oktatás mostohagyerekeként kezelt szakképzés reformjára. Vissza kell adni a szakmák és a szakmunkák elveszett társadalmi presztízsét.

    Meg kell állítani a szakmunkás képzés, a szakképzés leépítését, a szakmunka leértékelését. A munkaerő-piaci igényeknek való megfelelés érdekében olyan konstrukciókat kell kidolgozni, hogy a tanuló – a képzési idő lerövidítése nélkül – minél hamarabban érintkezésbe kerüljön a gyakorlattal és a szakma világával (akár egyetemi képzés esetében is), hogy tanulmányai befejeztével minél magabiztosabban léphessen ki a munkaerőpiacra. Az oktatási intézmények és a versenyszféra közötti együttműködést szorosabbra kell fonni. Meg kell teremteni annak a feltételeit, hogy a képzett munkaerő a képzésének legmegfelelőbb munkahelyen tudjon elhelyezkedni, hogy a képzés ne menjen kárba, az állam tudásba fektetett tőkéje pedig kamatozhasson.

    Új, hazai munkahelyek teremtésével és versenyképes jövedelmek biztosításával meg kell akadályozni, hogy az állami pénzen képzett magas szakmai tudással rendelkező szakemberek elhagyják hazánkat, és tudásukkal más országok fejlődéséhez járuljanak hozzá.

    A szakképzésről

    Mára már világossá vált, hogy a társadalmi, gazdasági gondok, hibák a rendszerváltás után tükröződtek a szakképzésben is. A szakképzés új elnevezésként száműzte a hagyományos szakmunkás szóból a „munkás” kifejezést, mintha ez egy bolsevista kifejezés lenne.

    Ma már tudjuk, hogy éppen ezekre a kétkezi munkásokra lenne szükség az iparban, akik a szakmai feladatok manuális részét olyan magas színvonalon elvégzik, mint a hagyományos 3-éves szakmunkásképzőt végzettek, amely korosztály csökkenése, a szakmából való eltűnése az ipari szakmákban már a fejlődés gátját mutatja. Példaként említem az esztergályos, marós, géplakatos, szerkezetlakatos, hegesztő, szerszámkészítő, kőműves, bádogos, ács-állványozó, de még a valamikor divatos karosszérialakatos, vízfűtésszerelő szakmákat. Ezen szakmák „eltűnése”a rendszerváltás után törvényszerűen következett be. A szocialista nagyüzemek, vállalatok, gyárak privatizálásával e gazdaságtalan egységek megszűnésével megszűntek azok a tanműhelyek, csoportos képzések, amely az iskolai alapképzés után biztosították az akkori színvonalon a cégek szakmai utánpótlását, a produktív területen, szakmunkások bevonásával. E nagyüzemek felbomlása az ipari szakmák többségében nemcsak a munkanélküliek tömegét eredményezte, hanem a szakmunkásképzést is lehetetlen helyzetbe hozta. Sem az akkori politikai vezetés, sem azóta egyik sem találta meg azt az utat, amely lehetővé tette volna, hogy a szakmai utánpótlás az ipar számára megfelelő legyen. Ma már az ipari fejlődés egyik akadálya, hogy a mai szakképzés semmit nem ér. A közoktatás eltorzulását követte a „kötelezően” vesznek részt, minden külső és belső motiváció nélkül. Az általános iskolát követően bekerülnek a szakképzésbe, ahol észreveszik, hogy nem szakmát tanulnak (9-10) hanem ugyanazokat a közismereti tantárgyakat, amit már megutáltattak velük az általános iskolában. Mondván, hogy a szakképzésbe kényszerből kerülő gyerekek nem tudnak írni, olvasni. Ez igaz, hozzá tehetjük, hogy írni, olvasni, számolni, gondolkodni, beszélni, viselkedni. De miért csak a populáció tanulásban legsikertelenebb rétege kerül a szakképzésbe? Mert a mesterségesen és feleslegesen felduzzasztott felsőfokú képzés erősen szívja az érettségizetteket, növelve a munkanélküliek táborát. Ezért a gimnáziumok is csúcsra járatva veszik fel a tanulókat, hiszen a felduzzasztott tantestületnek szüksége van a tanulókra, annak ellenére, hogy a demográfiai csökkenés az ellenkezőjét indokolná. Így hát az évek alatt egyre fogyó populációból egyre kisebb hányad kerül a szakképzésbe. Többnyire a már sehova fel nem vettek. A vidéki kis gimnáziumok saját fennmaradásuk érdekében még a 2-sel végzetteket is felveszik. Amíg a politika alapvető kérdéseket nem tisztáz, nem dönti el,- mint ahogy eddigi kormány egyik sem tette,- hogy a szakképzés kinek a feladata, addig csak sikertelen próbálkozások, sokba kerülő (de az irányítóknak jól fizető) bedöglött kísérletek lesznek. A szakképzést ezen belül az ipari szakmunkásképzést pártpolitikától függetlenül kellene szakmai kezekbe tenni. A politika-, ha lehet-, konszenzussal dönti el, hogy kinek a feladata legyen az egész újraszervezése, irányítása. Véleményünk szerint az első szakaszban (Közoktatás, szakmai alapozás) az állam feladata, az Országos Képzési Jegyzékben (OKJ) szereplő szakmák (aminek felülvizsgálata ugyancsak indokolt lenne) szakmai képzése pedig a gazdaság szereplői, az ipar, a versenyszféra feladata legyen. A mai helyzetben az állam különböző formába sújtja a szakképzésben résztvevőket, járulékok, adók (szakképzési hozzájárulás) stb. formájában. A versenyszféra elvárja, hogy ha szakképzési hozzájárulást fizet az államnak, akkor az állam képezzen neki megfelelő szakmunkásokat. Ez azonban mind szakmailag, mind gazdaságilag meghaladja az állam lehetőségét. Akkor miért akarja most a kormány minden szakképző intézmény, de még a felnőtt képzést is államosítani, a teljes irányítást átvenni? (centralizálni?) A gazdaság számára megfelelő, minden ipar és cég számára eredményes szakmunkásképzést csak ő, saját magának tud aktuálisan a jelenleg alkalmazott termékekhez, technológiához igazodva végezni.

    Így a célszerű szerkezete a szakmunkásképzésnek az Összefogás Párt véleménye szerint:

    A 16 éves tankötelezettségig állami finanszírozással és irányítással egy szélessávú műszaki alapozást (nem szakmai alapozást adni) (pl: gépészet, villamossági stb.) Az alapozás után választott szakma speciális az OKJ-hoz és a vállalkozáshoz igazodó szakmai képzés, szakmai szervezetek (pl: Kamara) irányításával, részben vállalkozási finanszírozással, esetleg állami segítséggel (pl: adókedvezmény).

    Az oktatással kapcsolatos kidolgozott megvalósítási programot az Összefogás Párt 2014-es választási programjának, Oktatási” fejezete fogja tartalmazni előzetes szakmai és társadalmi egyeztetést követően.

Leave a reply.