• 48/2016. NVB határozat – az Összefogás Párt képviseletében Szepessy Zsolt által kezdeményezett országos népszavazási kérdés tárgyában

    A Nemzeti Választási Bizottság

    48/2016. számú határozata

    A Nemzeti Választási Bizottság az Összefogás Párt képviseletében Szepessy Zsolt (a továbbiakban: Szervező) által kezdeményezett országos népszavazási kérdés tárgyában – 10 igen és 0 nem szavazattal – meghozta a következő

    határozatot:

    A Nemzeti Választási Bizottság az

    „Egyetért-e Ön azzal, hogy Magyarország kilépjen az Európai Unióból?”

    népszavazásra javasolt kérdés hitelesítését megtagadja.

    A határozat ellen annak a választások hivatalos honlapján való közzétételét követő 15 napon belül az ügyben érintett természetes és jogi személy, jogi személyiség nélküli szervezet személyesen, levélben vagy elektronikus dokumentumként a Kúriához címzett bírósági felülvizsgálat iránti kérelmet nyújthat be a Nemzeti Választási Bizottságnál (1054 Budapest, Alkotmány u. 3.; levélcím: 1397 Budapest Pf: 547., e-mail: nvb@nvi.hu). A bírósági felülvizsgálat iránti kérelmet úgy kell benyújtani, hogy az legkésőbb 2016. augusztus 18-án 16.00 óráig megérkezzen. A bírósági felülvizsgálat iránti kérelem elektronikus dokumentumként való benyújtása esetén a kérelem benyújtójának jogi képviselője minősített elektronikus aláírásával látja el a kérelmet. Az elektronikus dokumentumként benyújtott kérelem mellékleteit oldalhű másolatban elektronikus okirati formába kell alakítani. A bírósági eljárásban az ügyvédi képviselet kötelező. A jogi szakvizsgával rendelkező személy – a szakvizsga-bizonyítvány egyszerű másolatának csatolásával – saját ügyében ügyvédi képviselet nélkül is eljárhat. A bírósági eljárás nem tárgyi illetékmentes. A felülvizsgálati kérelem benyújtóját tárgyi illetékfeljegyzési jog illeti meg.

    Continue Reading

  • Meghívó! Polgármesterjelölt vacsorára a nyugodt választásokért

    Tisztelt Polgármesterjelölt – Társaim!

    Több évszázad történelmi fejődése az emberek tudásának gyarapodása kellett ahhoz, hogy kialakuljon nálunk a demokratikus államrend és annak egyik legfantasztikusabb vívmánya a szabad választás. Hamarosan, 2014. október 12-én- újra a demokrácia ünnepe -­­­­ szabad választás lesz hazánkban. Most a helyi emberek életére legnagyobb hatást gyakorló önkormányzatok összetételéről kell dönteni képviselők és polgármesterek megválasztásával. Szülővárosomban Nyíregyházán is lesz választás, melynek során a nyíregyházi emberek bölcsen megválasztják azokat az embereket, akikre rábízzák az elkövetkező öt évben sorsuk, biztonságuk, boldogulásuk alakulását, a városuk jövőjét fejlődését, szépülését. A választáson minden jelöltnek programjuk bemutatásával kell meggyőzni a nyíregyházi embereket alkalmasságukról, rátermettségükről a polgármesteri poszt betöltésére. Mint polgármesterjelölt szörnyülködve látom, tapasztalom, hogy egyes jelöltek nem jó program bemutatásával, hanem a másik durva lejáratásával, emberi mivoltának sárba tiprásával, hazug pletykák terjesztésével, suttogó propagandával, mocskolódó kampányt folytatva akar nyerni. Én már a kampány elején kijelentettem, hogy másként gondolkodom az emberi közösségek és a politika kapcsolatáról, ezért nem vagyok hajlandó egy mocskolódó, lejárató kampányban részt venni, egyetlen jelölttársamat sem fogom lejáratni, becsmérelni még akkor sem, ha ők velem így tesznek, ezzel kívánok jó példát mutatni a gondolkodó emberek számára. Én minden embertársamat tisztelem.

    Continue Reading

    • 18
    • 16
    • 15
    • 14
    • 13
    • 12
    • b05
    • 11
    • 09
    • b01
    • 08
    • 07
    • b03
    • 06
    • 04
    • 03
    • b02
    • 02
    • 01
    • b04

    Sajtóközlemény *** Ne csak a kampányban legyen minden ingyen! Szepessy Zsolt újabb ötlete indul hódító útjára és még két hét van a kampányból!

    A gondolkodó emberek pártjának egy újabb ötletét vették át, most éppen Siófokon akarnak ingyen mobilt és közterületi wifit biztosítani. Ezek az eredeti, jó ötletek öt évig biztosíthatják Nyíregyházán a gondatlan életet, a kikapcsolódást és a megérdemelt pihenést.

    A hírek szerint egyre több önkormányzat juttatna polgárainak ingyenesen szolgáltatásokat, most éppen Siófok adna minden 18 évnél idősebb lakosának ingyen okos telefont és biztosítana a közterületeken ingyen wifit. Szepessy Zsolt, a gondolkodó emberek pártjának nyíregyházi polgármester-jelöltje már régóta vallja, hogy ameddig nem lehet a hazai fizetéseket nyugat-európai szintre emelni, addig különböző közösségi szolgáltatásokat ingyen, vagy kedvezménnyel kell az embereknek juttatni.

      Continue Reading

  • A nyíregyházi emberek érdekében! – Van esély a változásra! Felszólítom a többi ellenzéki polgármester-jelöltet, hogy lépjenek vissza a javamra!

    Tisztelt Polgármester-jelölttársaim!

    Szeretett városunkban, Nyíregyházán, mindannyian azért méretettjük meg magunkat, hogy felhatalmazást, megelőlegezett bizalmat kérjünk a város vezetésére a nyíregyházi emberektől. Én, mint Nyíregyháza szülötte, és mint tőzs gyökeres nyíregyházi, erős elhívatottságot és erőt érzek magamban ahhoz, hogy közös városunkat polgármesterként kelet Svájcává tegyem.

    Monok polgármestereként megtanultam, hogyan működik az önkormányzat, hogy kell felelősen gazdálkodni, de ami a legfontosabb megtanultam, hogyan kell az emberek minden napját jobbá tenni, az egyénekből közösséget építeni.

    Continue Reading

  • Botrány Nyíregyházán! Trianon óta nem szóltak bele ennyire a franciák a magyar belpolitikába! Egy francia plakátcég cenzúrázta Szepessy Zsolt plakátját

    Túl ütősre sikerült a volt monoki polgármester, Szepessy Zsolt új kampányának plakátja, ezért a francia plakátcég nem akarta kitenni azt Nyíregyházán. Szerintük a polgármester-jelölt olyat ígér, amit nem fog tudni teljesíteni. Fura mód más politikai pártoknál illetve a mosóporoknál, samponoknál és kutyaeledeleknél -és még sorolhatnánk- nem ennyire finnyásak. Az Összefogás Párt idejében lefoglalta és előre ki is fizette az önkormányzati kampányhoz szükséges plakáthelyeket. Ezért is állunk értetlenül a francia plakátcég döntése előtt, amely egyszerűen nem akarta kitenni a gondolkodó emberek pártjának alább látható óriásplakátját.

    Continue Reading

  • Tisztelt Nyíregyházi Polgárok!

    Nyíregyháza polgármesterévé történő megválasztásomat követően a következő intézkedéseket fogom megcselekedni Önökért az Önök érdekében a velem együtt az Összefogás listáján induló önkormányzati képviselők segítségével!
    Tisztelt Nyíregyháziak!
    Engedjék meg, hogy bemutatkozzam és bemutassam eddigi közéleti tevékenységeimet és polgármesteri programomat Önöknek, elképzeléseimet szeretett városom Nyíregyháza jövőjéről. Tudom, hogy kevés idejük van, ezért röviden, pontokban szedve tárom Önök elé programomat, melyet megválasztásomat követően, csapatom segítségével azonnal elkezdek az Önök érdekében megvalósítani. Nyíregyháza szülötte vagyok mély családi gyökereim kötnek kedves városomhoz, 44 évesen egy 16 éves fiatalember édesapjaként. A közösséggel, az emberi sorsokkal való törődésem első megnyilvánulása is Nyíregyházához kötődik. Amikor Romániában kitört a forradalom, mely a Ceausescu-diktatúra megbuktatásához vezetett, akkor fiatal, velem egykorú nyíregyházi barátaimmal élelmiszer és egyéb hasznos dolgok gyűjtésébe kezdtünk, az akkori Kun Béla út (mai Ferenc krt-on) álló ház egyik garázsában. Az összegyűjtött adományt édesapám Daciájával szállítottuk Erdélybe. Később Nyíregyházán részt vettem az Alpok-Adria Egyesület munkájában és vállalkozóként pedig foci kupát szerveztem.

    Continue Reading

1 / 1 oldal1