• Feljelentés

    Feljelentés
    A velem kapcsolatban megjelent rágalmak miatt a KÖZPONTI NYOMOZÓ FŐÜGYÉSZSÉG-hez megbízott ügyvédem, dr. Futó Barnabás beadta feljelentéseimet, melyet az ügyészség a mai napon át is vett. Kérem a Tisztelt hazai médiát, hogy az általam tett feljelentés tényét, ugyanolyan terjedelemben és vehemenciával közölje, mint ahogy azt tette velem szemben a rólam megjelent hamis hírek kapcsán.
    Mellékletként közlöm feljelentésemet.

    Nyíregyháza, 2015. február 17.

    Szepessy Zsolt
    elnök

  • A képviselő-jelöltek lapítottak, a vita elmaradt

    Szepessy Zsolt, az Összefogás Párt elnöke vitára hívta a veszprémi időközi választáson induló jelölteket, akik inkább lapítottak, és kerülték a vitát.

    Február 22.-én tartják a veszprémi időközi országgyűlési képviselő választást. Szepessy Zsolt, az Összefogás Párt elnöke, aki maga is jelöltként indul, vitára hívta mind a 12 induló jelöltet, hogy a média nyilvánossága előtt, személyesen mutassák be a veszprémieknek programjukat.

    A jelöltek közül csak az LMP indulója fogadta el a meghívást, ám a vita kezdete előtt ő is elhagyta a helyszínt, így a vita elmaradt.

    Szepessy Zsolt nem adja fel és bízik abban, hogy még a választás előtt sikerül egy asztal köré ültetni az összes jelöltet. Véleménye szerint a veszprémiek igenis megérdemlik, hogy első kézből kapjanak átfogó képet a jelöltek személyéről és programjáról. Az Összefogás Párt elnöke reméli, hogy ezt a többi jelölt is így gondolja, és a lapítás helyett végül még a választás előtt vállalják a nyilvános vitát.

    Veszprém, 2015.02.12.

    Szepessy Zsolt
    elnök

  • Karaktergyilkosság áldozatává váltam!

    bíróság_0A mai napon a médiából értesültem arról, hogy állítólagosan a Nyomozó Főügyészség nyomozást folytat velem szemben. A nyomozás tényéről a mai napig engem hivatalosan nem tájékoztattak. A médiában megjelent hírekre az alábbiak szerint reagálok: magyar állampolgárság megszerzésért egyetlen egy ukrán állampolgártól sem kaptam illetve fogadtam el semmilyen pénzösszeget feltételezésem szerint politikusi nevemmel visszaélve rám hivatkozva csaphattak be külföldi állampolgárokat, melyhez nekem semmi közöm. Az ügy nyilvánosságra hozatalából egyértelműen az derül ki számomra, hogy politikai, közéleti szerepvállalásom a veszprémi indulás és a boltok zárva tartási ügye bizonyos politikai és gazdasági köröknél nem kívánatos ezért kezdtek lejáratásomba karakter gyilkosság útján. Mindenkit emlékeztetnék arra, hogy hasonló nemtelen lejáratásnak már korábban is áldozata voltam még monoki polgármesterként indult velem szemben eljárás:
    meghurcoltak, lejárattak az egész ország előtt, a hazai média ettől volt hangos, emiatt a polgármester választást is elveszítettem majd később első és másod fokon is minden vád alól felmentettek, természetesen a jogerős felmentés tényéről egyetlen hazai média sem számolt be és az ártatlanul történő meghurcolásom miatt sem kért senki bocsánatot A nyomozás elősegítése és gyorsítása érdekében a mai nappal lemondok mentelmi jogomról és állok a nyomozó hatóságok rendelkezésére.
    Arra kérem a hazai médiát, hogy velem szemben tisztességesen járjanak el, mert az ártatlansághoz való jog engem is megillet.
    Az Összefogás Párt már korábban foglalkozott a külföldi állampolgárok honosításával, mely kapcsán felhívta a figyelmet annak nemzetbiztonsági kockázataira és a lehetséges védekezés módjaira is. Természetesen a magyar sajtó erről sem tájékoztatta közvéleményt.
    Szomorúnak tartom, hogy a hazai politizálás csak lejárató kampányokból és az ellenfelek kriminalizálásából áll, így nem lehet egy országnak a jövőjét építeni.

    Nyíregyháza, 2015.02.11.

    Szepessy Zsolt
    Összefogás Párt elnöke

    Fővárosi Főügyészség
    Cím: 1054 Budapest, Akadémia u. 13.
    E-mail: fov.fou@mku.hu

    Tisztelt Főügyészség!

    Tárgy: Mentelmi jogról való azonnali lemondás

    A mai napon a médiából értesültem arról, hogy Önök nyomozást folytatnak ellenem.
    Ha ez valóban így van, akkor én azonnali hatállyal lemondok mentelmi jogomról, ezzel elősegítve és meggyorsítva a nyomozás sikeres lezárást és állok az eljárás elé teljes egészében együttműködve a hatóságokkal. Továbbá az ügy gyorsítása érdekében együttműködési szándékomat fejezem ki.

    Nyíregyháza, 2015.02.12.
    Szepessy Zsolt
    Összefogás Párt elnöke

1 / 1 oldal1